A KAPCSOLATTEREMTÉS MESTERE

Interjú Bokor Balázs nagykövettel, az NPRSZ 2021. évi elnökével a Szabad Földben

2020. november 9.

Szerző: Varga Attila

Fotó: Bielik István

Bokor Balázs volt nagykövet, főkonzul, protokollfőnök 2021-ben tölti be az elnöki funkciót szervezetünkben. Emellett természetesen jelenleg is számos társadalmi és szakmai megbizatást lát el; ennek okán adott interjút úgy is mint a Magyar Hollywood Tanács alapító elnöke, ahol a cél az, hogy szülőhelyükön is bemutassák, megismertessék a magyar származású, világhírű filmeseket.

Bokor Balázs exnagykövet már ötszáz hollywoodi magyar filmes nyomát kutatta fel.

“Az elfelejtett vagy éppen idehaza még fel nem fedezett hollywoodi magyar csillagokra szeretné felhívni a figyelmet Bokor Balázs. A diplomata, aki nagykövet volt Libanonban, Cipruson, Szíriában, Jordániában, majd főkonzul Los Angelesben – népművelő tevékenységet folytatva a magyar hírességek gyökereit, életét kutatja.

Modern Duna-parti lakóház portaszolgálattal, a valamelyik emeleten a hosszú szállodafolyosó ajtajain csak egy-egy szám. Nincsenek nevek, aki bejut, annak tudnia szükséges, hogy mely ajtó mögött él a keresett személy, család.

Bent Bokor Balázsnál nívós, modern, ezüstös hátterű festmények a falon, az italosüvegek asztalán, mint New Yorkban a manhattani felhőkarcolók, úgy magasodik ki a konyakok, vermutok közül a kétliteres Smirnoff vod­kás­üveg – benne szirupos lé, kézfertőtlenítő a Covid-vírusos világ óhatatlan melléktermékeként.

Bokor Balázs exnagykövet, volt Los Angeles-i főkonzul, aki a hollywoodi magyarok népszerűsítésére megalapította a Hollywoodi Magyar Tanácsot, gyerekkora óra imádja a mozit. Budapesten, a VIII. kerületi Fazekas Gimnáziumba járt, ahol az irodalomtanárja jóvoltából remek filmklub működött. Elmondása szerint olyan filmeket láthatott ott a hetvenes években, amelyeket magyar moziban csak némi késéssel vetítettek: a francia újhullám alkotásait vagy Tarkovszkij néhány művét.

Ezek az élmények formálták filmőrültté – remélhetően nem haragszik e jelzőért –, így érthető, hogy komoly statisztamúltja is van: benne volt Szabó István Szerelmesfilmjében, a Pál utcai fiúkban, a Menekülés a győzelembe című, Magyarországon forgatott amerikai moziban is. Vagy éppen ő dobja bele a követ Makk Károly Elveszett paradicsomában az alsóörsi mólóról a Balatonba.

– Részletes beleivódásom Hollywood világába, a magyar gyökereibe valóban csak 2007-ben, a Los Angeles-i főkonzuli időszakban kezdődött, ugyanis filmes­partikra, nagyobb eseményekre gyakran meghívták a diplomáciai testület tagjait is. Elmondhatom, hogy én nem csak udvariasságból mentem el ezekre a rendezvényekre, sőt elkezdtem feltárni és összegezni, hogy kik a filmtörténet magyarjai Hollywoodban. Már ötszáz név körül tartok.”

A teljes interjú itt olvasható:

A kapcsolatteremtés mestere