Szakmai kerekasztal-beszélgetés a Budapesti Corvinus Egyetemen
Időpont: 2018. május 3.
A Budapesti Corvinus Egyetem hallgatóiból álló szakmai szervezet, a Gyakorlati Diplomácia Szakkollégiuma szervezésében kaptunk meghívást a május 3-i szakmai kerekasztal-beszélgetésre abból a célból, hogy a személyes sikeres életpályáról, illetve a szakmai sikerekhez vezető útról őszintén beszéljünk a megjelent nagylétszámú nemzetközi tanulmányok BA és Ma szakos hallgatók, valamint a több mint ezer online követő előtt.
A szakmai kerekasztal-beszélgetést Szalai Máté vezette. A panel három előadója az államigazgatás, a versenyszféra, valamint a vállalkozó lét sikeres megvalósításának lehetőségeit mutatta be személyes tapasztalatok alapján. Varjú Krisztina miniszteri biztos és Demeter Csaba technológiai vezető társaságában beszélhettem protokoll szakértőként és cégvezetőként elért eredményekről.
Beszélgetőpartnerek:
Varjú Krisztina 2014-2015 között az Európai és Amerikai Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkárságon tevékenykedett európai és regionális együttműködési tanácsadóként, ahol 2016-ban titkárságvezető-helyettesi pozíciót tölthetett be. Jelenleg Magyarország 2017-2018. évi V4 elnökségéért felelős miniszteri biztosaként látja el feladatait.
Demeter Csaba 2011-ben a Külügyminisztérium gyakornokaként dolgozott az Európai Unió Tanácsának magyar elnökségén. Ezt követően Ódor László – a GYDT alapítók mentora – mellett a Stuttgarti Magyar Kulturális Intézetben tevékenykedett. A Randstad Hungary-nál 2016-tól az IT üzletágat, 2017 ősze óta pedig a technológiai operációt vezeti.
Hossó Nikoletta a Pécsi Tudományegyetem doktorandusza, kutatási területe a sportdiplomácia és a sportprotokoll oktatás. 11 évnyi protokoll és nemzetközi rendezvényszervezési tapasztalata mellett 6 önálló könyv és számos tanulmány szerzője is. Emellett a Nemzetközi Protokoll Szakemberek Szervezetének elnöki tisztségét látja el, amely egy 2017 őszén életre hívott egyesület a protokoll hivatás legmagasabb szintű átfogó képviseletének céljával.
Szalai Máté 2014-ben kezdett el dolgozni projektkoordinátorként a Külügyi és Külgazdasági Intézet elődintézményében, majd 2015-től kutatóként, 2017-től a közel-keleti kutatási program koordinátoraként tevékenykedik. A régió általános politikai, gazdasági és társadalmi viszonyai mellett különösen a Perzsa-öböl térségével, valamint a szíriai és iraki polgárháborúval foglalkozik, társszerzője a 2016-ban megjelent Az Iszlám Állam Kalifátusa című kötetnek.
A mintegy másfél órás szakmai kerekasztal rendkívül jó hangulatban, de ami a legfontosabb, őszintén, valós személyes tapasztalatok megosztásával valósult meg, az egy nap alatt több mint 1400 online videómegtekintés pedig azt bizonyítja, van igény és érdeklődés a nemzetközi kapcsolatok, a diplomácia és a protokoll hivatás iránt.
Őszinte öröm számunkra, hogy a két évtizedes, sokszínű és valóban nemzetközi szakmai tapasztalataimat megoszthattam és remélem, hogy az általam elért szakmai és személyes sikerek további hallgatókat ösztönöz majd az élethosszig tartó tanulásra, a nyitottságra, valamint az önmagunkkal szembeni igényesség folyamatos fenntartására, és a belső harmónia kialakítására.
Köszönjük a kiváló beszélgetést és a megtisztelő érdeklődést.
Facebook esemény: https://www.facebook. com/events/363372427508655/
Online videó visszanézhető itt: https://www.facebook.com/ GyakorlatiDiplomaciaTarsasaga/ videos/10155279106801922/? fref=mentions