2019. december 11-án a Nemzetközi Protokoll Szakemberek Szervezete elnökségének két tagja, Hossó Nikoletta alapító elnök és Nagy József alelnök, aki 2020-ban látja majd el az NPRSZ ügyvezető elnöki tisztségének teendőit, kaptak lehetőséget személyes találkozóra a Pénzügyminisztérium közigaztási államtitkárához.
A találkozót az NPRSZ elnöksége kezdeményezte azzal a szándékkal, hogy a szervezet teljes tagsága nevében megköszönje a Pénzügyminisztérium értékes támogatását, a havi rendszerességgel megvalósított szakmai napok befogadását, a Pénztárterem idei és jövőbeni biztosítását, így nyújtva méltó helyszínt a rangos eseménysorozatnak.
Ezúton is szeretnénk megköszönni Gondos Judit államtitkár asszonynak, hogy kiemelt előadóink és vendégeink a Pénzügyminisztériumban találkozhatnak minden hónapban és lehetnek részesei szakmai programjainknak.
A helyszínen készült hivatalos fotók itt tekinthetők meg: