SIKERES VOLT A PROTOKOLLFÓKUSZÚ NEMZETKÖZI ELŐADÁS
2023. június 20.
Magyarország Kormánya által alapított Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogram keretében közel 200 nemzetközi hallgató folytatott és sikeresen abszolvált felsőfokú tanulmányokat.
A június 20-i rendezvényt megnyitották:
Lengyel Miklós képzésekért, ösztöndíjprogramokért és tudománydiplomáciáért felelős helyettes államtitkár, Külgazdasági és Külügyminisztérium és Jánosik Orsolya igazgatóhelyettes, Nemzetközi Felsőoktatási Fejlesztések Igazgatósága, Tempus Közalapítvány
A záróünnepség részeként több szakmai program is megvalósult, melynek keretében Hossó Nikoletta elnök, a Magyar Diplomáciai Akadémia állandó oktatója tartott demo-órát a több mint 70 országból érkezett hallgatónak.
Elnök asszony egyórás előadásának fókuszában a magas szintű tárgyalások előkészítése és lebonyolítása állt „Preparation and Implementation of Business and Diplomatic Negitiations” címmel.
Az idén 10 éves Stipendium Hungaricum
ösztöndíjprogramot Magyarország kormánya hozta létre, a program keretében évente több ezer külföldi hallgató kap arra lehetőséget, hogy hazánkban folytassa felsőoktatási tanulmányait alap-mester- vagy doktori képzésekben.
Az Alumni Network Hungary a legnagyobb magyarországi nemzetközi alumni hálózat, melynek célja, hogy a hazánkban végeztt nemzetközi hallgatók – többek között a Stipendium Hungaricum ösztöndíjasok – tanulmányaik után is kapcsolatban maradjanak hazánkkal és egymással.