Márciusi szakmai napunk a Pénzügyminisztériumban
2023. március 29.
Hossó Nikoletta elnök által szervezett első tavaszi szakmai nap a kommunikációtudomány jegyében valósult meg. Hazánk első számú szakembere, Végh József kriminálpszichológus, tréner, volt túsztárgyaló volt előadónk, aki két és fél órás lebilincselő előadást, egyben interaktív tréninget tartott a megjelenteknek.
A szakmai nap elején elnök asszony köszöntőjében ismertette a közelmúltban rendezett tisztújító közgyűlés eredményeit és személyesen is bemutatta az új Elnökség és az elnökséget támogató szakmai csapat tagjait.
Az Elnökség szakmai bemutatkozója itt olvasható: https://nprsz.hu/elnokseg/
A hiteles kommunikáció az alapja minden emberi kapcsolatnak. Különösen igaz ez a diplomácia és a protokoll világában, ahol sokszor a kimondatlan szavaknak nagyobb üzenetértéke van. Fontos, hogy ezen nonverbális jelzéseket felismerjük, az előttünk álló, akár számunkra teljesen ismeretlen partnert reakciói alapján „dekódolni” tudjunk.
Emellett a napi, kiemelt következményekkel járó feladatellátás, a magas rangú, védett személyekkel szervezett programok és diplomáciai tárgyalások előkészítése és megvalósítása mind kihívást, nagyfokú stresszt is jelent valamennyi közreműködőnek, így nem volt kérdés, hogy ezt a területet kellett alaposabban körüljárnunk.
Végh József a verbális és nonverbális kommunikáció, az érzelem- és személyiségközpontú tárgyalástechnika, a krízis- és konfliktuskezelés hazánk legnagyobb szaktekintélye, a lélektaktikai program kidolgozója, mely kifejezetten a rendvédelem / honvédelem közegében alkalmazott módszer.
Őszinte megtiszteltetés, hogy elfogadta meghívásunkat Végh úr, aki a rendvédelmi szerveknél és a büntetésvégrehajtásban végzett pszichológusi munkát, kifejlesztette a lélektaktikai tréning módszert, amely a profi érzelmi működésmóddal teszi lehetővé a tökéletes szakmai szerep ellátását. Az elmúlt években pedig több olyan kutatásban is részt vett, amelyek az extrém stressz hatását vizsgálták rendőrök és sportolók körében.
Közreműködött kifejezetten közép- és felsővezetők számára tervezett üzleti szimulációs programok kidolgozásában, ahol a résztvevők képességfejlesztő feladatokon keresztül ismerhették meg a hazugság természetét, okait, és azonosíthatták azok látható jeleit.
Az előadó által tartott, cégek, szervezetek és magánszemélyek számára elérhető egyéni és csoportos képzések, tréningek, illetve publikációk itt olvashatók:
http://elitkft.hu/kepzesek/szervezetfejlesztesi-treningek/
http://elitkft.hu/kepzesek/vezetoi-keszsegfejlesztoi-treningek/
http://elitkft.hu/kepzesek/lelektaktikai-kepzesek/
http://elitkft.hu/kepzesek/extrem-helyzetek-treningje/
Márciusi szakmai napunkon számos konkrét példát kaptunk és megannyi megtörtént esetet hallhattunk az egyes kényes vagy igen komoly stresszel járó kommunikációs szituációk megoldására.
Nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy az elmúlt öt év talán leghasznosabb, leginterakítvabb és leggyakorlatiasabb előadását élhettük meg, rengeteget tanulva az emberi lélektan és érzelemvilág működéséről, a nonverbális jelzések által küldött tudatalatti üzenetekről vagy éppen a hazugság látható megjelenéseiről.
Hálás köszönet ezúton is Végh József kriminálpszichológusnak a frenetikus élményért!
Az itt látható képek is jól tükrözik a kiváló hangulatot, köszönet ezúton is a szervezésért, illetve Pomozi Sándor r.dandártábornoknak az értékes közbenjárásért!
Fotók: Cseh Péter