Sikeres évzárás és új ügyvezető elnök az NPRSZ élén
A Nemzetközi Protokoll Szakemberek Szervezete december 13-án tartotta évzáró fogadását az Esterházy Kúrián.
A kiváló hangulatú rendezvényen Horváth Attila elnök méltatta a szakmai sikerekben gazdag évet. Megköszönte a tagok aktív munkáját, a szakmai napok előadóinak a színvonalas kerekasztal-beszélgetéseket és prezentációkat, az állandó szponzoroknak a támogatást, a Pénzügyminisztériumnak a helyszínt. Ezt követően nem csak szimbolikusan adta át a stafétát Nagy Józsefnek, aki 2020-ban fogja ellátni az ügyvezető elnöki teendőket a demokratikus alapon működő rotációs elnökségi rendszer szerint.
Nagy József hangsúlyozta, hogy továbbra is magas színvonalú és tartalmas rendezvényeket tervez. Tájékoztatott, hogy december 10-én Hossó Nikoletta alapító elnökkel személyesen is megköszönték a Pénzügyminisztérium közigazgatási államtitkárának a Pénztárterem biztosítását, egyúttal a szakmai napok méltó keretek között történő jövőbeni megvalósulását is.
A beszédek után az Esterházy Etyeki Kúria mutatkozott be Méhész Sándor főborász tételeivel. A vacsorát követő desszert a Hatvani Rétesház és Tóth Magdolna jóvoltából került az asztalokra.
Bejelentették, hogy az NPRSZ nyitórendezvénye hazánk első diplomácia- és protokolltörténeti kiállításának megnyitója lesz január 22-én a Magyar Kereskedelmi- és Vendéglátóipari Múzeumban.
Link: http://os.mti.hu/hirek/149420/a_nemzetkozi_protokoll_szakemberek_szervezete_egyesulet_kozlemenye