2022. június 17.
A 2017. évi kezdést követően immáron a nyolcadik évfolyamot zártuk le a Kodolányi János Egyetemen.
Ezúttal június 17-én, pénteken végre tantermi környezetben, személyesen tettek vizsgát a 2021 szeptemberében kezdett Protokoll és nemzetközi kapcsolatok szakembere szakirányú továbbképzési szak hallgatói.
A záróvizsga hagyományos módon tételhúzásból és a diplomamunkájuk védéséből állt. A záróvizsga bizottságának tagjai: Hossó Nikoletta szakalapító c.egyetemi docens, az NPRSZ alapító elnöke és Horváth Attila alezredes, HM főtiszt, az NPRSZ alelnöke.
A nagysikerű, 1 éves intenzív képzésben kiváló szakembertől tanulhatnak a jelentkező hallgatók; oktatóink mind tagjai a Nemzetközi Protokoll Szakemberek Szervezetének (NPRSZ) is.
A gyakorlatorientált képzésben friss, aktuális szakismereteket és a mindenkori, érvényben lévő gyakorlatot közvetítjük, hiszen nálunk valamennyi oktatónk aktív szakember, a legmagasabb szintű államközi találkozókon, kiemelt nemzetközi eseményeken dolgoznak nap mint nap.
A többi képzéstől eltérően csak nálunk szerezhető meg a diploma 1 év alatt (ezáltal sokkal intenzívebb is a képzés), mely a hallgatók számára egyaránt idő- és költséghatékony.
Továbbá a KJE gyakorlati képzése kiegészül különleges szakmai bejárásokkal, valamint a képzés idején a hallgatók térítésmentesen látogathatják az NPRSZ havi rendezésű (zártkörű) szakmai napjait a Pénzügyminisztériumban, ahol további, a tanulmányaikhoz kapcsolódó előadásokat és kerekasztal-beszélgetéseket hallgathatnak, ezáltal is értékes kapcsolatépítési lehetőséget biztosítunk számukra.
A tanulmányaik lezártával felajánljuk nekik a pártoló tagi jelentkezési lehetőséget, ezáltal csatlakozhatnak az NPRSZ támogató szellemű értékközösségéhez.
Legközelebb 2022 szeptemberében indul a képzés, melyre a diplomával rendelkezők augusztus 31-ig jelentkezhetnek a KJE oldalán, az alábbi linken:
Ezen az oldalon találhatók a képzés részletes bemutatása és a jelentkezés feltételei is.
Ugyanitt a KJE-n indul a jelentkezési számok tükrében az egyedülálló Sport és nemzetközi sportrendezvények szakembere képzés, melyre itt lehet jelentkezni:
Várunk mindenkit szeretettel!