Sajnos még mindig kevéssé ismert ama tény, miszerint a protokoll igenis hangsúlyosan jelen van a nemzetközi sportélet rendkívül színes világában.
Legyen szó a nemzetközi, az európai vagy nemzeti sportági szakszövetségekben működő tisztségek hierarchiájáról, a nemzetközi vagy nemzeti olimpiai bizottságok belső protokolljáról, avagy az interkontinentális és európai- valamint a világbajnokságok során megjelenő hivatalos sportszakmai és társadalmi eseményekről, a sportprotokoll bizony egyre nagyobb teret és szerepet kap. Önálló oktatása is csak nemrégiben került fel a hazai felsőoktatási palettára.
Érdemes ugyanakkor legalább egy pár mondat erejéig a politika – diplomácia – protokoll triumvirátusában megjelenő összefüggéseket a sportra vetítve előre bocsátani, hozzátéve, hogy teljesen mindegy, milyen szakpolitikáról is legyen szó: katonapolitika, kultúrpolitika, külpolitika, a avagy gazdaságpolitika – csupán a tartalom változik, a struktúra szinte azonos. Tehát a sportprotokoll, mely idővel egyre ismertebb fogalommá válik elméletben és gyakorlatban egyaránt, külön meghatározott feladatkört, tevékenységet jelent, szervesen kapcsolódva a sportdiplomácia és sportpolitika területeihez. Különbség leginkább a nemzetközi szabályozásában keresendő: míg a diplomácia megvalósulását az 1961-es és 1963-as Bécsi Egyezmények rögzítik, addig nemzetközileg elfogadott, általános érvényű sportprotokoll nem létezik. Ennél fogva is sokkal bonyolultabb, egyúttal rugalmasabb szabályrendszert jelent, melynek elsajátítása sokéves tanulási és gyakorlati tapasztalás előz meg.
Míg az adott politika / politikum a stratégiai célokat, irányokat, illetve az artikulálandó érdekeket fogalmazza meg, addig a diplomácia – mint eszközrendszer, együtt az adott szakdiplomatával – jelen esetben sportdiplomatával – a kitűzött célokat igyekszik megvalósítani. A diplomata tehát alapvetően politikai kinevezett, „végrehajtó” személy, aki ideálisan szakmai gyakorlattal és affinitással megáldva, az érdekképviseleti, tárgyalási, tájékozódási funkcióit (lásd. 1963-as Bécsi Szerződés a diplomáciai kapcsolatokról) a szakmai- mellett magas rangú társasági eseményeken valósítja meg.
A (sport)diplomáciai eseményeknek pedig a (sport)protokoll biztosít keretet.
Ezt a kapcsolódást úgy lehet a legkönnyebben elképzelni, mint egy festmény születését. A politika / politikum maga a festő, a diplomácia képezi a festményt, melynek díszes rámája a protokoll. Egymástól elválaszthatatlan egységet alkotva.
És hogy a sportprotokoll konkrétan hol és mikor jelenik meg?
Ha egy hazai rendezésű világeseményt nézünk, legyen az a vizes vb, a 2013.évi judo Európa-bajnokság, vagy a 2010. évi UEFA Futsal döntő, szinte teljesen mindegy, a képlet gyakorlatilag megegyezik.
A sportprotokoll szakember a szervezés során javaslatot tesz a meghívandó sportszakmai, állami és diplomáciai képviselők személyére, előkészíti a rendező nemzeti sportági szakszövetség által ilyen alkalmakkor rendezett díszétkezést, szorosan közreműködik az Európai- vagy nemzetközi sportszövetség hazai, magas rangú viszonossági rendezvényének szervezésében. Olimpiák esetében a feladatkör megegyező, csak természetesen több a magas rangú delegáció és esemény.
Amellett, hogy ismeri és alkalmazza az adott sportág kontinentális vagy nemzetközi szövetségének protokoll előírásait, a gyakorlatban az eseményen személyesen fogadja és kíséri a magas rangú hazai és külföldi vendégeket, megszervezi és lebonyolítja az ünnepélyes eredményhirdetéseket, szervesen részt vesz a nyitó- és záróünnepségek protokoll teendőiben – így feladata többek között a meghívólevelek, beszédek megírása, rangsorolások és ültetések kialakítása, a nemzeti szimbólumok kezelése, a vendéglátással egybekötött események levezénylése. Mindeközben az interkulturális beágyazottságbeli különbségekre hívja fel a figyelmet, a különböző vallások szigorú előírásait szem előtt tartva.
A protokoll – így természetesen a sportprotokoll egyszerre tárgyalástaktikai eszköz, a tudatalatti megnyerés egyik elegáns módja. Így a leendő vagy aktív sportdiplomatának nem csupán szakmailag kell felkészültnek lenni, idegen nyelven kiválóan megértetnie magát – hisz hogyan lenne képes e nélkül egy-egy nemzetközi közgyűlésen a szavazás mellett lobbizni, rendezési jogok elnyerését szorgalmazni – hanem tudatosan kell tudnia alkalmazni a nemzetközi (sport)protokoll és etikett szabályokat.
Az lehet sikeres, akit egy adott közösség be-és elfogad. Az elfogadást követően lehet csak egyéni- illetve a politika / szakma által megfogalmazott célokat megvalósítani, a képviselt ország, szervezet, intézmény vagy sportág érdekeit reprezentálni. Sportdiplomáciai kapcsolatokat létesíteni, a meglévőket erősíteni. Protokolláris felvértezettség híján szinte lehetetlen a misszió, hisz az emberek azokkal létesítenek szívesebben hivatalos/ üzleti / baráti kapcsolatot, akiket emberileg is elfogadnak. Aki tud viselkedni. Minden körülmények között.
A sportdiplomácia ráadásul az ún. hard policy farvize, amely további platformot teremtett és teremt ma is az országok, kultúrák közötti párbeszédre, együttműködésre. Elég csak a jól ismert pingpong diplomáciára gondolni, avagy a közelmúltban bejelentett történelmi pillanatra, miszerint az egymással élesen szembenálló Észak-Korea és Dél-Korea vezetése megegyezett abban, hogy sportolóik a phjongcsangi téli olimpiai játékok ünnepélyes megnyitóján egy zászló mögött fognak felvonulni. 11 év után először. A megállapodást persze a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB) kell jóváhagynia.
A minisztérium által kiadott közös nyilatkozat szerint az észak-koreai csapat február 9-e előtt utazna a katonailag igencsak megerősített dél-koreai határt átlépve az olimpiára. A delegáció a sportolókon kívül 230 fő szurkolói tábort, harminc fős taekwondo bemutató csoportot és további hivatalos személyeket jelent.
Bár az egyezmény erősen szimbolikus és érzelmi jelentőségű, hisz még mindig nem világos, pontosan hány sportoló fog Észak-Koreából érkezni a játékokra, ugyanis még senkit nem akkreditáltak. A dél-koreai média nagyjából tíz atlétát jósolt, amelyet a NOB további kvótákkal egészíthet ki. Meglátjuk. Pár napon belül a NOB meghozza hivatalos döntését Lausanne-ban.
Sőt a hivatalos egyeztetések során vezető tisztségviselők egy megállapodás-csomagot is jóváhagytak, amely többek között egy közös női jégkorongcsapat összeállítását szorgalmazta, amely a kék-fehér, félszigetet ábrázoló „egyesítési lobogó” (“unification flag”) alatt vonulna be a nyitó ceremónián.
1988-ban Észak-Korea a Szöuli Olimpia társszervezőjeként kívánt fellépni, ám szándéka elutasításra került. Valószínűleg ehhez köthető az 1987-es esemény, amikor Észak-Korea lelőtt egy „Korean Air Flight” járatot, 115 utasa halálát okozva. A Szöuli Játékokat végül három ország (Etiópia, Kuba és Nicaragua) bojkottálta a Dél-Korea és Észak-Korea közti konfliktus miatt.
A két Korea két alkalommal küldött közös csapatot kiemelt sportrendezvényre, mindkettőt utoljára 1991-ben. Az enyhülés időszakában a kétezres években ugyan kilenc nemzetközi sportesemény nyitó- és záró ceremóniáján vonultak be együtt, beleértve a 2000. évi Sydney Olimpiát, de nem tudtak közös csapatot összeállítani. Az utolsó együttes bevonulásra az Ázsiai Téli Játékokon került sor 2007-ben, a kínai Csangcsunban.
A sport tagadhatatlanul jelentős szerepe a nemzetközi politikában természetesen nem új keletű történet; hazánkban ma deklaráltan stratégiai ágazat. Ugyanakkor a sportdiplomácia /diplomata szerepe is egyre hangsúlyosabban kerül előtérbe, és vele együtt a tendencia is azt mutatja, hogy a (sport)protokoll – mindenekelőtt apolitikus jellegű – területe, ha lassan is, de szükségszerű és nélkülözhetetlen eszközzé avanzsál. És ez így van jól.
Jelen cikk aktualitását adó forrás: http://time.com/5105667/north-and-south-koreas-olympic-teams-will-march-under-the-same-flag-at-opening-ceremony/