RÁDIÓBESZÉLGETÉS A PROTOKOLLRÓL

A Karc FM Spájz c. műsorában Petz Margó kérdezett az  NPRSZ szervezetéről, hivatásról, és az első Diplomácia és protokoll versenyről 
Időpont: 2018. december 28.
Az  NPRSZ alelnöke Horváth Attila és az NPRSZ kiemelt felsőoktatási partnere, a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karának képviselői, dr. Tóth Krisztina egyetemi docens és Farkasné Inkret Judit beszélgettek  Petz Margó felelős szerkesztő asszonnyal a Nemzetközi Protokoll Szakemberek Szervezetének filozófiájáról, az értékközösség szakmai tevékenységéről, céljairól.
A rádiós interjú apropója a december 7-én megrendezett első, SZIE-GTK – NPRSZ  együttműködésében megvalósított, úttörő jellegű “Diplomácia és protokoll” c. szakmai versenye volt,  így a Karc FM Spájz c. műsorában megszólaltak a verseny első három helyezett csapatának képviselői is, így a harmadik helyezett Nemzeti Közszolgálati Egyetem csapatából Beczéné Kálóczy Orsolya; az ezüstérmes helyen végzett Kodolányi János Egyetem csapatából Wilhelm Anna, végül a győztes csapat – a Budapesti Corvinus Egyetem két képviselője, egyben az NPRSZ pártoló tagjai: Tulkán Rebeka és Nagy Franciska.
Érdemes tehát végighallgatni a kiváló stúdió beszélgetést követő három telefonos interjút is, mely során a hallgatók megosztják értékes gondolataikat a protokollról és a versenyen szerzett tapasztalataikról.
Hálásak vagyunk szerkesztő asszonynak a protokoll hivatás méltó bemutatásához illeszkedő színvonalas médiakeret biztosításáért.
Köszönjük a stúdióban megszólaló hölgyeknek és alelnök úrnak az értékes képviseletet, és a telefonon példaértékű interjút adó hallgatóknak a remek közreműködést!

Köszönjük a Karc FM rádiónak a megtisztelő érdeklődést és a kiváló médiamegjelenési lehetőséget!

A beszélgetés teljes egészében meghallgatható itt (érdemes végigkövetni):