A pandémiára tekintettel online vizsgáztak a hallgatók a Kodolányi János Egyetemen
2020. június 13.
Immáron a 2017. évi indulást követően a negyedik protokoll szakos évfolyam tett sikeres államvizsgát és abszolválta a diplomavédés követelményeit – ugyanakkor a jelenlegi rendkívüli helyzetre tekintettel 2020. június 13-án szombaton mindezt online módon valósítottuk meg.
Míg a hallgatók otthonról jelentkeztek be, a vizsgabizottság szakmai elnöke, Hossó Nikoletta, a bizottság szakmai tagja Horváth Attila alezredes az egyetem budapesti kampuszán kapcsolódott a digitális platformhoz, míg az egyetem képviselője szintén online vezette és felügyelte a vizsgázók feleleteit és rögzítette az érdemjegyeket.
Mint az ezen a szakon évek óta már megszokott, a vizsga most is pozitív és támogató közegben, remek hangulatban telt, mely során a bizottság kiváló prezentációkat és magabiztos válaszokat kapott – a hallgatók sikeresen meggyőzték a vizsgáztatókat felkészültségükről és szakmai rátermettségükről .
Ezúton is gratulálunk minden végzett, immáron kollégának!
Feltöltődésben és pihenésben gazdag nyári szünetet kívánunk!