SZAKMAI EST AZ ÁLLAMI ÜNNEPSÉGEK TŰZIJÁTÉKÁRÓL

A díjnyertes megarendezvény művészeti koncepcióit ismerhettük meg a Pénzügyminisztériumban
2024. szeptember 25.

Első őszi szakmai estünket Dr. Hossó Nikoletta elnöki tájékoztatóval nyitotta, majd bemutatta Thibault Chavanis francia zeneszerzőt (Ode to Protocol), mielőtt Réti Barnabás NPRSZ tag színművésszel, rendezővel megkezdődött a prezentációval egybekötött beszélgetés az augusztus 20-i tűzijátékok művészeti koncepcióiról 2019-2024 között.

A Miniszterelnökség miniszterhelyettese, Panyi Miklós hivatalos levelében foglalt kérésnek megfelelően az elnök először bemutatta a szeptemberben induló Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogramra történő jelentkezés lehetőségét és annak szakmai tematikáját.

Ezt követően beszámolt a május óta megvalósult pro bono előadásokról, képzésekről hazai és nemzetközi szinten egyaránt.

Röviden beszélt a jövőbeni őszi – téli programokról, a Protokollszalon helyszíneiről és a tanfolyam formátumban tervezett Táncklub tematikájáról.

Bejelentette a World Protocol School külföldi alapítását két további NPRSZ taggal, valamint az NPRSZ nyári felvételét az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanács által működtetett globális civil szervezeti adatbázisba.

Bemutatta az őszi szezonban felvett 12 új tagot, valamint beszámolt a Civil Vezetői képzésről: a tanúsítvánnyal záruló 11 alkalmas képzést Angyal Erzsébet titkárral mindketten elvégezik szeptember – november között.

Ezután bemutatta a jelenlőknek az NPRSZ honlapján megjelent új menüpontot és funkciót, illetve a tagi regisztráció és networking lehetőségét.

Végül, de nem utolsó sorban bemutatta az Ode to Protocol c. vers megzenésített verzióját, majd mikrofonhoz invitálta Thibault Chavanis francia zeneszerzőt, aki beavatott a komponálás folyamatába. Szavait Varga Emese tolmácsolta a megjelenteknek.

Ezt követően kezdődött a szakmai est főelőadója, Réti Barnabás prezentációja. A videóval és fotókkal illusztrált előadás utáni beszélgetés keretében megismerhettük az elmúlt 4 év művészeti koncepcióját a tűzijáték, a fényfestés, valamint a lézer és drónshow mögött.

Megtudhattuk továbbá a koncepciók hátterében folyó csapatmunka fontosabb részleteit a nemzetközi szinten is a legjobb tűzijáték díját elnyerő kulturális produkcióról.

A másfél órás kötetlen hangulatú beszélgetés után kérdések következtek.
Jó hír, hogy aki ezen a szakmai napon nem tudott részt venni, azok sem maradtak le, ugyanis a teljes programot rögzítettük, a szerkesztett videót pedig kizárólag a tagok részére tesszük közzé zárt platformon.

Két hét múlva Protokollszalon Budapest legújabb luxushotelében, 3 hét múlva jön a Táncklub.

Nincs megállás, érdemes velünk tartani a jövőben is!

Fotók: Cseh Péter