Szakmai programok

NPRSZ A SÁNDOR-PALOTÁBAN
A Nyitott Kapuk program keretében látogattuk meg a protokoll szempontból kiemelt épületet 2025. november 29. A november 13-i NGM szakmai est mellett egy újabb programot szerveztünk tagjainknak ebben a hónapban. Miután a Sándor-palota november 29-én, szombaton megnyitotta kapuit, az NPRSZ elnöke által regisztrált tagok és a Pannon Egyetemen protokollszakon tanuló hallgatók vezetett séta keretében tekinthették

ENSZ PROTOKOLL ÉS BIZTONSÁG A NOVEMBERI SZAKMAI ESTEN
Kiemelt nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező szakember tartott előadást az NGM-ben 2025. november 13. Az NPRSZ ezévi utolsó szakmai estjén multilaterális diplomácia és ENSZ biztonság volt a főbb témakörünk. A több mint egy hónapos előkészítés és szervezés eredményeképp Dr. Németh Patrícia Bonnból érkezett hazánkba és tartott prezentációt, majd beszélgetett angolul Lawani Alex alelnökkel a témában – szinkrontolmácsolás mellett.

ELŐADÁS ÉS BESZÉLGETÉS PAVEL PALAZSCSENKÓ DIPLOMATATOLMÁCCSAL
Exkluzív októberi szakmai estünk az ELTE-n 2025. október 7. Egy igazi tolmácslegendával volt szerencsénk találkozni, aki élő történelemkönyvként mesélt az újkori világpolitika legjelentősebb eseményeiről és az államfői csúcstalálkozók diplomáciai és tolmácsszakmai hátteréről a közel 100 fős közönségünknek. A nagysikerű szeptemberi szakmai estünk (ahol Desmond Alufohai-t, a Miami Nemzetközi Repülőtér protokollfőnökét fogadtuk az NGM – ben)
AMERIKAI PROTOKOLLFŐNÖK AZ NPRSZ SZAKMAI ESTEN
A legmagasabb szinteken elismert szakember fogadta el meghívásunkat és tartott előadást 2025. szeptember 9. U. Desmond Alufohai, a Miami Nemzetközi Repülőtér protokollfőnöke tavasszal fogadta el Dr. Hossó Nikoletta elnök felkérését az első őszi szakmai esten történő prezentációra és kerekasztal-beszélgetésre „Airport Protocol” címmel. A nyári szünet utáni első személyes találkozóra több mint 70 regisztrációt fogadtunk nem
PROTOKOLLOKTATÁS A BÉCSI BAN KI-MOON CENTRE-BEN
Nyáron sincs megállás! 2025. augusztus 20. A tavaly decemberben elindult és az idei sikeres 4th Annual World Protocol Matters Conference kapcsán történt együttműködésünk folytatásaképp 2025. augusztus 20-án Bécsben egy félnapos protokolltréninget tartottunk a Ban Ki-moon Centre for Global Citizens munkatársainak (https://bankimooncentre.org/). Mint ismeretes, Dr. Hossó Nikoletta, a nemzetközi rendezvénysorozat alapítója és főszervezője felkérését elfogadva a május 9-10-i
SIKERES protokoll FÉLÉVZÁRÓ A ZWACK LÁTOGATÓKÖZPONTBAN
Megtisztelő invitálásra érkeztünk ünnepelni, közel félszázan 2025. június 5 2025 június 5-én este zártuk le az év első sikeres szemeszterét ezen a fantasztikus történelmi múlttal rendelkező helyszínen. Szájbely Ernő, a Zwack Múzeum és Látogató Központ vezetője invitálásának örömmel tettünk eleget, ahol kötetlen fogadás keretében összegeztük az év első hat szakmai hónapját. Dr. Hossó Nikoletta NPRSZ
GLOBÁLIS SIKER VOLT A WORLD PROTOCOL MATTERS KONFERENCIA
Idén is több mint 20 kiemelt nemzetközi előadó osztotta meg tudását – pro bono. 2025. május 11. Immáron negyedik éve rendezte az NPRSZ elnöke, Dr. Hossó Nikoletta szervezőtársaival, Patricia Kenneth-Divine, a londoni International Centre of Protocol and Diplomacy központ igazgatójával, és LaDonna Myers, a Pentagon / Ministry of Defense egykori protokoll igazgatójával, együttműködésében „MÁJUS 11 a PROTOKOLL
NPRSZ PROTOKOLL AZ NKE Kommunikáció- és médiatudomány szakán
Illem, etikett és protokoll témájú kerekasztal-beszélgetésen vettünk részt 2025. április 28. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Kommunikáció- és médiatudomány mesterképzési szak vezetése és hallgatói meghívásában szervezetünk alapító tagja, Brainel Mehandi divatszociológus és Dr. Hossó Nikoletta alapító elnök vett részt a protokoll, illem és etikett témájú megvalósult kerekasztal beszélgetésen a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campusán. A kerekasztal-beszélgetés összekapcsolódott Illemmánia c. társasjáték bemutatójával.
PROTOKOLL workshop Az európai parlament felkérésére
Idén is örömmel vállaltuk a megtisztelő feladatot. április 24. Az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája ebben az évben is az NPRSZ elnökét, Dr. Hossó Nikoletták kérte fel, hogy április 24-én egy négy tanórás, interaktív workshopot tartson az 50 fős, 16 éves kor feletti gimnazisták, egyetemi és főiskolai hallgatókból álló csoportnak. Az esemény célja az volt, hogy tájékoztassák és segítsék a fiatalokat
DIPLOMÁCIAI PROTOKOLL OKTATÁS A HEAD-NKE FELKÉRÉSÉRE
A hallgatók egy kétórás, aktuális diplomáciai protokoll előadást kértek 2025. április 9. A House of European Affairs and Diplomacy (HEAD) diákszervezet Foreign Office szekciójának a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) működő tagozata a Nemzetközi Protokoll Szakemberek Szervezetével fennálló mentormegállapodás keretében kérték fel az NPRSZ elnökét, Dr. Hossó Nikolettát egy gyakorlati megközelítésű előadás megtartására a Ludovika Campuson.
TISZTÚJÍTÓ KÖZGYŰLÉS ÉS SZAKMAI EST
Az NGM Pénztártermében rendeztük az év első szakmai programját 2025. február 13. A januári, elsősorban szakmai helyszínbejárás és kötetlen networking célú Protokollszalon programunk után (W Budapest Hotel) törzshelyünkön tartottuk a 2025. évi rendes, egyben tisztújító közgyűlésünket, majd egy exkluzív témában hallhattunk előadást és beszélgetést. A közel félszáz megjelent a közelgő Oszakai Világkiállításról, és azon belül is
AFRIPROTOCOL KONFERENCIA ELŐADÁS
Az NPRSZ elnöke mutatta be a 11 May World Protocol Day kezdeményezés történetét 2024. december 11. Az International Centre for Protocol and Diplomacy(London) szervezésében december elején megvalósult „AfriProtocol – Better-Unified Africa as a Transformative Agent: The Role for Protocol and Diplomacy Leadership c. konferencián az NPRSZ elnöke tartotta a második előadást a Protokoll Világnapja kezdeményezés történetéről és